Írta: Bimbi_ 2012. jan. 29. 18:03
Senkit ne tévesszen meg a cím, nem elírás történt. Igaz ami igaz sok mindenen kell még keresztül mennie a csapatnak ahhoz, hogy egyáltalán csak álmodni merjünk arról, hogy egyszer az Old Trafford gyepére szaladjanak ki kedvenceink. Esetünkben mégis nagy jelentőséggel bír a címben feltüntetett szállóige, melyet anno Aranyosi Péter hintett el. A holtszezon alatt ezúttal a Miskolchoz ezer szállal kötődő humorzsákkal készült interjúnkat olvashatjátok. Petivel nem mindennapi körülmények között sikerült egy személyes találkozást és egy rövid, de annál tartalmasabb és igen jó kedélyű interjút összehozni. Szombat esti fellépése előtt készséggel állt rendelkezésünkre, hogy beszélgessen velünk a Diósgyőrről. Lapozás után jönnek a részletek...
Petit gondolom senkinek sem kell különösebben bemutatni, hisz a televízió képernyőjén gyakran feltűnik, mint a Dumaszínház egyik előadója. Középiskolai tanulmányait Miskolcon, a Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában végezte, majd Nyíregyházán folytatott főiskolai tanulmányokat. Ezután a Rádiókabaré munkatársa volt, majd pedig az Esti Showderben működött közre. Fentiekből kiderül, hogy hamar Budapest lett életének színhelye, de szeretett városát azóta sem feledte. Immáron két gyermekes családapaként gyakran jár haza, s amikor csak teheti, kilátogat a stadionba is.
Blog: Mint miskolci fiatal, mikor kerültél először kapcsolatba a Diósgyőrrel?
Peti: Igazándiból azt én már nem is tudom... Talán először, olyan 6-8 éves koromban, amikor a Dundee United játszott itt, akkor édesapám, meg a nagyapám már mentek a meccsre, s mondták nekem, hogy majd integetnek a stadionból. Ez az első emlékem a Diósgyőrről.
Blog: Ez tehát az első emlékképed a DVTK-val kapcsolatban. Mikor kezdődött a csapat iránti vonzalmad, szereteted?
Peti: Tulajdonképpen az én Diósgyőrért való rajongásom akkor erősödött fel, amikor fiatalon elkerültem először Nyíregyházára. Ez volt az első elszakadásom a várostól. Aztán, amikor Pestre kerültem dolgozni, akkor már még inkább eltávolodtam Miskolctól. Hétvégenként sem tudtam gyakran hazajárni, mint korábban, és az egyetlen dolog, az egyetlen kapocs, ami megmaradt az a Diósgyőr szeretete. A családban a két legnagyobb szurkoló egyébként az öcsém és az unokaöcsém, ők mind a ketten fanatikus szurkolók. Számomra tulajdonképpen a Diósgyőr egy érzelmi szál, amivel kötődöm a városhoz, ami meg is fog már maradni örökre.
Blog: Gyakran jársz haza DVTK meccsre?
Peti: Az a baj, hogy az időm nagyrészét Pesten, vagy fellépéseken töltöm, így többnyire idegenbe kísérem el a csapatot. Pesti meccsekre járok leginkább, illetve olyan idegenbeli meccsekre, amik Pestről egy órás autóútra vannak, ilyen például Székesfehérvár, vagy Kecskemét. Sajnos a Miskolcra való hazatérést nem mindig lehet megoldani a meló miatt.

Blog: Az eltelt egy esztendőt, a feljutást és az őszi NB1-es szereplést hogyan értékeled?
Peti: Az én helyzetem kicsit másabb a megszokottól. Én nagyon szeretem ezt a csapatot is, de amiről én lelkesen szeretek mesélni akár a színpadon, akár a magánéletben, az valójában a Vitelki-féle csapattal kapcsolatos időszak. Vitelki Zoli egyébként iskolatársam volt a Berzeviczy-be. Tulajdonképpen számomra az az igazán szerethető csapat, amibe borsodi gyerekek, vagy olyan elkötelezettségű emberek játszanak, akiknek fontos Borsod. Nagyon örülök, hogy van egy Luque a csapat soraiban, nagyon szurkolok is nekik, de az igazi csapat mégiscsak az számomra, amiben szívükben is miskolci srácok játszanak. Tehát amikor szuperjó képességekkel megáldott játékosok összevannak válogatva és ők jól játszanak, a csapat sikereket ér el , az nekem nem akkora érdem és nem akkora szeretetteljes dolog, mint mondjuk régen, amikor Vitelki, vagy éppen Buliga rúgta a bőrt. A kötődés fontos számomra, akkor szerethető a csapat igazán.
Blog: Bizony a régi szép idők..., de maradjunk a közelmúlt és a jelen eseményeinél. Az őszt, hogyan értékeled?
Peti: Nagyon jó ősz volt, tényleg nagyon jó. Az utolsó meccset szerintem a Fradival "eladtuk". (nevetve) Erre már írtam is poént: "A feleségem kért tőlem Karácsonyra bundát, erre én kiírtam neki a Diósgyőr-Fradit dvd-re!". (nevetve) Tehát azt kell, hogy mondjam - Madách szavaival élve: "Csak az a vég! - Csak azt tudnám feledni!". Viccet félre téve, értem ez alatt, hogy nagyon hosszú volt a szezon, s a végére elfáradtak a srácok. Én is - mint sokan mások - ezt a mérkőzést sajnálom leginkább.
Blog: Milyen tavaszra számítasz, milyen jövőképet képzelsz a csapatnak?
Peti: Én örülnék, ha a srácok ugyanezt a formát tudnák mutatni. Számomra külön érdekes, hogy én, aki mindig azért szurkolt, hogy csak ki ne essünk, legyen egy stabil középcsapatunk, most azért szurkolok, hogy minél szebb eredményt érjünk el, s akár nemzetközi kupába kerüljünk. Ez az egész helyzet számomra egy teljes meghasonulás. Új dolog ez, aminek még nem tudok őszintén örülni, nem tudok felfogni. Örülök annak is, hogy a csapat mögött most egy olyan tulaj áll, akinek van elképzelése, meg van pénze is, hogy mindezt valóraváltsa.
Blog: "Megyünk még a Manchester ellen..."!
Peti: Megyünk még a Manchester ellen..., de ugye a Manchester az kiemelt és BL-ben fog játszatni, lehet hogy ellenük nem fogunk tudni menni, de ha bármilyen nemzetközi kupába egyszer bejutunk - adná az Isten -, akkor a helyszínen ordítanék mint az állat!
Blog: Van kedvenc játékosod a maiak közül?
Peti: Nekem Halgas Tibi a kedvencem! Eleve ott kezdődik, hogy van is Halgas Tibi plakátom otthon!
Blog: Az előbbiekben említetted Luque nevét. Az idegenlégiósokról mi a véleményed?
Peti: Megmondom őszintén, Luque-t azért tartom nagyon sokra, mert úgy érzem, hogy hihetetlen tartást ad a többi játékosnak, és jó például is szolgál mindenki előtt. Emellett ő egy elképesztő rúgótechnikával megáldott abszolút klasszis. Van a másik srác, Arze vagy Varze, vagy mit tudom én. Őt például nem tartom akkora kalibernek. Akiket ki tudok emelni még, az elöl Seydi, vagy Tisza Tibi. Látod most is rúgott 3 gólt a Rimaszombatnak, de nekik én is tudok lőni kettőt. Én azt szeretném, ha mondjuk a Fehérvárnak rúgna hármat, mert a kvalitásai alapján képes lehet erre. Fontos még az edző személye is, aki egy higgadt és nyugodt ember, aki szintén tartást ad a csapatnak.
Blog: A fellépéseid alkalmával gyakran beleszövöd az előadásaidba a Diósgyőrt?
Peti: Néha, inkább csak szűkebb körben, klubokban például. Régebben, amikor elkezdődött a Dumaszínház, akkor voltak komolyabb diósgyőri anyagaim, meccsélményekről, lelátói hangokról stb. Ha mondjuk sokat lépek fel Ferencvárosban, vagy éppen nem "baráti közegben", akkor nem mesélek erről. (nevetve)
Blog: Végezetül egy személyes kérdés. Mik a terveid magánemberként és szakmai téren a jövőre nézve?
Peti: Magánemberként már nincsenek nagy terveim. Bízom benne, hogy a prosztatám rendben lesz, ahogy öregszem. Régen négy hajlékony végtagom volt és egy merev, mostanság már négy merev van és egy hajlékony. A mai világban már ennek a fenntartása is nagy dolog lenne, bár igaz, ami igaz: Egyre gyakrabban kapok injekciót, de én egyre ritkábban adok. Szakmai téren marad a Showder Klub azt csináljuk. A jövőben ezt szeretnénk egyre inkább vidékre is kiterjeszteni, és jól szerepelni több nagyvárosban is.
Aranyosi Petinek ezúttal is köszönjük, hogy lehetővé tette a vele való találkozást, és a rekeszizmokat nem kímélő beszélgetést!
Hajrá Diósgyőr!
Képek: boon.hu; onemusicradio.hu
Az anyagot átvenni, azt teljes egészében, vagy részleteiben közölni kizárólag az Amíg élek Én - blog vagy a Népsport írásos engedélyével, a forrás (Amíg élek Én - DVTK Népsport blog, http://diosgyor.blog.nepsport.hu) megjelölésével (hotlink) lehet, mert szerzői jogvédelem alatt állnak.
Szólj hozzá Facebookkal!
Eddig 13 komment érkezett

-
Nano
- http://diosgyor.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 29. 18:09
[1]
-
idiot
2012. 01. 29. 19:20
[2]
Imádom ezt a fószert, hatalmas figura :)
Milyen lehet ezekkel egy szalonnasütéses-alkoholpusztítós éjszaka? :D -
10S
2012. 01. 29. 21:47
[3]
Nem azért, de Buliga sem borsodi, nem is magyar. Ha jól emlékszem. Amúgy jó alak Péter. :)
-
Bunda
2012. 01. 30. 1:33
[4]
A bundás részt nagyon adom...abszolút igaz.
-
Bimbi_
- http://diosgyor.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 30. 8:25
[5]
@idiot: Hihetetlen figura, s nagyon jó arc valóban. Egy ilyen szalonnasütésben én is benne lennék vele. Biztos nem unatkoznak a családi összejövetelek alkalmával a rokonok. :)
@10S: Valóban nem borsodi Relu, de hosszú éveken át szolgálta a csapatot, s talán szívében tényleg diósgyőri vált belőle azalatt. -
idiot
2012. 01. 30. 19:37
[6]
@Bimbi_: Ha leszervezed Vele a szalonnasütést, rám számíthatsz, ott leszek :D
-
PacoGallardo
2012. 01. 31. 12:32
[7]
ez a gyerek nem ismeri a csapatot, sem a régit, sem a mostanit.
-
DVTKfan
2012. 02. 01. 13:03
[8]
PacoGallardo Válasz erre 2012. 01. 31. 12:32 [7]: ezt mégis miből szűrted le?
-
PacoGallardo
2012. 02. 02. 15:03
[9]
1 Buliga szerinte miskolci.
2. Arze szerinte Varze.
3. Akiket ki tud emelni az Luque, Seydi és Tisza. Luqueről beszél mindenki, Seyd gólokat lő, Tiszának meg már hallotta a nevét dózsa meccsen. Ehhez nem kell szurkolónak lenni.Jó reklám neki ez a Diósgyőr "imádat".
-
Nano
- http://diosgyor.blog.nepsport.hu/
2012. 02. 02. 19:36
[10]
@PacoGallardo:
1. Peti nem gyerek, hanem egy 40 éves múlt családapa
2. Te nem tudod mi az a humor.
3. Kifejezetten a légiósokról kérdeztük, a többi csak úgy szóba került
4. soha nem állította hogy ő a legnagyobb szurkoló, ha rendesen elolvastad volna értenéd, hogy számára a Miskolchoz való kötődés egyik tárgya a Diósgyőr.
5. Mi kerestük meg őt nem ő minket, hogy: "szeretnék szerepelni a blogotokon". Ez nekünk reklám, nem neki.Ha Fábry viccelt a Diósgyőrrel az tetszett?
-
PacoGallardo
2012. 02. 02. 20:44
[11]
@Nano: Nem, mvel nem tudom mi az a humor.
-
Bimbi_
- http://diosgyor.blog.nepsport.hu/
2012. 02. 03. 8:02
[12]
@PacoGallardo: Egyet értek Nanoval mindenben! Esetleg, ha Arze is jó játékot mutatott volna, mutatna, s nem a csajokkal lenne elfoglalva, meg azzal, hogyan tűnjön fel és szerepeljen, akkor az ő nevét is meg lehetne jegyezni. És igen, a várost, Miskolcot szereti, ez is kiderül. Sajnos írásban nem jön át az intuíció....
-
Verebgy
2012. 02. 07. 13:48
[13]
Együtt ordíthatunk a közeljövőben európai kupa meccseken , úgy érzem...:)
Szólj hozzá te is
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Nagyon nagy figura :-)